HTML

Bukott Nemzetek

Friss topikok

Címkék

Archívum

Kinek a felelőssége, hogy Orbán rendszerét nem lehet leváltani?

2014.03.27. 10:34 Mani Pulite

 

A Simon-ügy kirobbanása és kezelése újabb és végső bizonyítékát adta annak, hogy az MSZP tényleg egy megújulni képtelen, „moral insanity” párt, és – mivel alkalmatlan a megtisztulásra -  erkölcsi hullává  teszi a szövetségeseit is.  A közös bűnök elkövetésén alapuló dacszövetség, az ebből fakadó zsarolhatóság  ellehetetleníti az orbáni rendszer lényegének a közvéleménnyel való megismertetetését.  Az LMP és a PM méltánylandó, de erőtlen tiltakozó akcióit leszámítva, az ellenzéki pártok – köztük a legnagyobb MSZP, amelynek az élére kellett volna állnia – nem vették pergőtűz alá a testre szabott törvényekkel elleplezni kívánt, de napnál is világosabb korrupciós  ügyekben a kormányt. Nem kérdezték naponta a miniszterelnököt a  strómanjainak tartott személyek rapid gyarapodásáról, föld és egyéb ügyeiről,  erről nem tartottak sajtótájékoztatókat, nem demonstráltak a helyszíneken. A Simon-ügy kirobbanásakor nem vágtak vissza annak megkérdezésével, hogyan lehetséges az, hogy a magyar állam jóvoltából rendkívül nyereséges offshore hátterű energiakereskedő cég tulajdonosai között van a miniszterelnök vélelmezett  strómanjainak   egyike is. Talán csak nem azért, mert  más offshore cégeken keresztül hozzájuk közelállók  is részesülhetnek ebből a jól kifundált bizniszből?

Ez a közös érdek- és dacszövetség akadályozza meg azt is, hogy az ellenzék hitelesen lépjen fel a paksi bővítés ellen. Nem véletlen, hogy most került nyilvánosságra az is, hogy a szocialista párt legbelsőbb köreihez tartozó Józsa Istvánhoz köthető  cég – amelynek árulkodó módon még egy tisztességes honlapja sincs  (nem fontos, hogy kínálja magát és szolgáltatásait) – 2002-2010 között több mint hat milliárd forintért ”szállított be” (vajon mit?) az atomerőműnek. Az összeg többszöröse annak, amelynek eredetéről Simon Gábor nem tud beszámolni, de a Fidesz mégsem firtatja, csak belengette az ügyet a szocik hitelességének megkérdőjelezésére. A dolog mélyére hatolás már nem érdeke, sőt veszélyes számára is, mert a politikai elit mohósága annyira elaknásította Paksot, hogy egy-egy  akna felrobbanása kiszámíthatatlan láncreakciót indíthatna el.

De az  ellenzéki szövetség egyes résztvevői saját jogon is nagyon sokat tettek azért, hogy politikai hullákká váljanak. Súlyos felelősség terheli   pl. a Horn-kormányban belügyminiszterként szolgáló Kuncze  Gábort  - és természetesen a mai MSZP számos prominensét is - abban, hogy már akkor, amikor történt - 1995-ben -, amikor Schlett Csaba Kaya Ibrahimnak és Josip Totnak egy szép nyári napon eladott tucatnyi, köztartozásokat felhalmozó, állami bankok bedőlt hiteleivel, valamint a botrányos székházeladás bevételének szétosztásával teletömött és módszeresen kiüresített Fidesz-közeli céget,   a  rendőrség nem göngyölítette fel az ügyet. Pedig a  titkosszolgálatnak – egy normál demokráciában ez az egyik legfontosabb feladata - tudnia kellett a pártokhoz kötődő cégek viselt dolgairól.  Ezzel meg lehetett volna kímélni Magyarországot egyszer s mindenkorra a ténykedését az „államnak jogában áll hülyének lenni” premisszára alapozó Simicska-modelltől.  De mivel bevett  gyakorlat volt az elit köreiben a cégek efféle fantomizálása, amelyet a szándékosan laza törvényalkotás (a state capture kialakulásának egyik előfeltétele) tett lehetővé, nem üldözték azt, amit tűzzel-vassal üldözni kellett volna. Pedig a titkosszolgálat biztos, hogy jelezte, mert amint a Fidesz váratlanul győzött a választásokon, röviddel azután, 1998 augusztusában az ügyet a Népszabadság nyilvánosságra hozta. Ezt volt a cinkossá válás útján az első mérföldkő.  Ennek  –  és ne felejtsük el, hogy nem kis részben az SZDSZ 1994-es, a kádári struktúráknak a továbbélését elősegítő és  a Tocsik-botrányba  torkolló koalícióba való belépésének  köszönhetően is – sikerült az első Orbán-kormánynak olyan „innovációkat” végrehajtani, amelyekkel a közpénzek magánzsebekbe történő átcsatornázásában új minőséget ért el. Logikusan jutottak arra a következtetésre, hogy ha ellenzékben megúszták a cég-fantomizálás büntetőjogi következményeit, hatalomra jutva szinte mindent megtehetnek.  Az első ciklusban  - kétharmados többség híján – még csak próbálkoztak az ellensúlyok lebontásával, amit aztán tökéletesen végrehajtottak  2010-14 között. Az MSZP-SZDSZ koalíciónak azonban még 2002 után is meg lett volna a lehetősége arra, hogy a state capture kiteljesedését blokkolja, de inkább,  megirigyelve a Fidesz ebbéli sikereit, kiegyezett vele és a Dávid Ibolya által tudomásunkra hozott  70-30%-os megosztásban együtt csatornázták át magánzsebekbe a közpénzeket. 

Folytatva az erkölcsileg lenullázódott ellenzéki politikusok sorát, említésre érdemes Gyurcsány Ferenc neve is, aki úgy jutott értékes balatoni és belvárosi ingatlanokhoz, hogy  a barátja –   Szilvásy György államtitkár  - felügyelete alatt álló állami intézmény  részletre eladta cégeinek ezeket az értékes vagyontárgyakat, amelyeket aztán az állam visszabérelt, sőt, még közpénzekből fel is újítatott. Az sem volt túl gusztusos (de minimum összeférhetetlen), hogy a még ma is tetemes profitot termelő cégeit az anyósa felügyelte állami bank hiteleiből vásárolta az államtól. Egyik cége pedig azon csókosok közé tartozott, akik szóban  - ellenőrizhetetlen teljesítés formájában - adhattak tanácsokat milliókért a Paksi Atomerőműnek. Javára szól azonban az, hogy arról nem tudni, hogy miniszterelnöki hatalmával visszaélve, gyarapította-e vagyonát. És bizony kezdeményezése arról, hogy ő és Orbán Viktor is számoljon el a rendszerváltás óta szerzett vagyonáról, nagyon is méltánylandó! De Gyurcsánynak amiatt nem kell aggódnia, hogy  esetleg  bíróság elé kerülhet az Orbán-kormány(ok) regnálása alatt. Polt Péter és ügyészei  ugyanis tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ha vádat emelnének Gyurcsány ellen, akkor a megvádolt egyetlen lehetséges védekezése, a támadás –  az  azóta történt még cifrábbnál is cifrább ügyek  nyilvánosságra kerülése – olyan lavinát indítana el, amely maga alá temethetné az egész politikai elitet.

 

Ezt a lavinát azonban,  ha kamikázeként is, nem félve a következményeitől, önbecsülése  maradékát összeszedve, megelégelve azt, hogy naponta alázzák azok, akik kétharmados törvényekkel körülbástyázva a Simon-botrány tárgyát képező tételnek a sokszorosát nyúlják le,  az ellenzék   maga is beindíthatná. Prominenseinek nyilvánosan kíméletlen – a konkrét esetek mélyére is lehatoló -  önvizsgálatot kellene tartani és bocsánatot kérni a magyar néptől a rossz, csak a politikai elit gazdagodására fókuszáló és így a korrupciót állami szintre emelő Fidesz kétharmados uralmát eredményező  kormányzásaikért. Egyidejűleg pedig a magyarországi cigányság felemelését célul tűző  alapítványt kellene létrehozniuk, amelynek  felajánlanák magánvagyonuk egy jelentős részét és rábírnák azokat a cégeket is az adakozásra, amelyekkel együttműködve csapolták meg a közpénzeket. Csak ezzel a pokolra szállással nyerhetik el a bűnbocsánatot, amely nélkül nincs erkölcsi megtisztulás. Megteremtődne annak a katarzisnak az alapja, amely nélkül Magyarország soha nem lesz képes kikászálódni abból a  morális szakadékból, amelybe önző és gátlástalan elitje taszította. Végre nyíltan lehetne beszélni arról,  hogy a politikai osztály és a nemzeti burzsoázia együttműködésének égisze alatt mi is folyt valójában az elmúlt ciklusok alatt és mi folyik most. És,  mivel az ellenzék vezéreiként mondják,  szavaik fajsúlyossá válnak,  messzire fognak eljutni, ezért a közmédia sem hallgathatja majd el. Ez a morális  harakiri sok olyan választópolgárt elgondolkodtatna, akik egyik oldalra sem szavaznának, tiltakozásul azonban érvénytelen voksokat adnának le.

De számos, magát kényelmetlenül érző  jobboldali szavazót (és politikust) is meg lehetne nyerni. Nélkülük a Fideszt nem lehet legyőzni. Ehhez az szükséges, hogy a konzervatív értelmiséget sokkolja a valóság. Ez kétféleképpen következhet be: 1.  ha összeomlik a magyar költségvetés. Az államcsőd eddig nem tűnt valószínűnek, de az ukrán-helyzet eszkalálódásával destabilizálódhatnak a körülmények olyannyira, hogy a piac szereplői tőkekivonással büntethetik a Putyinhoz dörgölődző Orbán-kormányt. 2. vagy ha – a Janukovics elnök által összeharácsolt vagyon láttán megdöbbent ukránokhoz hasonlóan - szembesül a konzervatív elit is azzal, mi történik a centrális erőtérben valójában. A cinkos együttműködés förtelmes bugyrait feltáró kíméletlen önkritika egy olyan, a tisztítótűz fellobbanásával kecsegtető  morális szabadságharcot indíthat el, amelyre a politikai marketingben zseniális Orbán Viktornak  nem lesz, nem lehet hatékony válasza. Megszűnne ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kohézióját biztosító  zsarolhatóság alapja, a közös bűnök elkövetésében való cinkosság miatti fortélyos félelem. (Ennek a páni félelemnek a durva bizonyítéka annak a Welsz Tamásnak a  rejtélyes halála, aki  az elit - tekintet nélkül a politikai kötődéseire - viselt dolgairól összegyűjtött dokumentumokat adott át a rendőrségnek.) Nem bujdosni kellene a Simon-ügy(ek) miatt és nem pánikba esni a Zuchslag-reloaded kapcsán, hanem végre becsületesen kiállni és bevallani mindent, még a választásokig. Mivel azt  bojkottálni  nem volt bátorságuk, pedig tisztában vannak vele,  hogy olyan szabályok szerint lesznek lebonyolítva, amelyek a Fidesz győzelmét minden körülmények között biztosítják, kizárólag ezzel lehet bizonyítaniuk azt, hogy képesek  a „moral insanity” kriptájából feltámadni és kiszabadulni. Be kellene végre látni azt, hogy aki maga is lopott, az hitelesen másképp hogyan is bírálhatná azt, aki ugyan jóval többet lop nála, csak sokkal ügyesebben csinálja. Csupán az „éneklés”, a bili kiborítása maradt az egyetlen lehetőség arra, hogy az ellenzék a választókat meggyőzze, érdemes  inkább rájuk szavazni! És nem mellékesen, ez teremtené meg a lehetőségét annak is, hogy az olaszországi „Tiszta kezek” mintájára, egy olyan független intézmény alakuljon meg, amely  elfogulatlanul tudná feltárni az elmúlt huszonöt év eseményeit és ügyeit. Az erkölcsi újjászületésre képtelen Összefogás felelőssége és szégyene lesz, hogy hatalmon maradhat az a rezsim, amelyeknek „áldásos” tevékenysége eredményeként  egyre nyilvánvalóbbá válik: Magyarország tartós leszakadásra  ítéltetett! 

42 komment

süti beállítások módosítása